HEL sajtószemle  - 2001 Február

0225
Milosevics sem szereti a dezertőröket. (Az SZSZP ellenzi az amnesztiatörvényt, Free B92, 0225  19:22)
A Szerbiai Szocialista Párt szövetségi parlamenti frakciója követeli, hogy a képvisel?ház vonja vissza az amnesztiatörvényt -- jelenti a Tanjug.
Az SZSZP közleménye úgy értékel, az amnesztiatörvény „szégyenteljes és hazaáruló okmány, amely felmenti a felel?sség alól a dezert?röket és mindazokat, akik a NATO-agresszió ideje alatt nem voltak hajlandóak védeni országukat".
 

0226
Harcias hadügyminiszter. (Magyar Hírlap: Pofozkodás után amnesztia Belgrádban  2001-02-26 )

"Slobodan Krapovic védelmi miniszter ököllel támadt Vojislav Seseljre, a szerb radikálisok  vezetőjére, miután előbbi megunta,  hogy Seselj sértegesse. Az incidens után elfogadták az  amnesztiatörvényt.
A Milosevic-korszak politikájával való  szakítás jeleként az új jugoszláv parlament amnesztiát hirdetett a NATO-csapások idején a katonai behívó alól kibújt több tízezer személy és az alkotmányos rend elleni bűncselekmény miatt bebörtönzött  néhány száz albán számára. A kormány által javasolt amnesztiatörvény az 1992-től tavaly októberig - tehát az 1999-es jugoszláviai NATO-csapások idejét is beleértve - a katonai behívó alól kibújt, vagy a jugoszláv alkotmányos rend ellen bűncselekményt elkövetett személyeket menti fel a felelősségre vonás alól, és egyes elítéltek büntetésének csökkentését is előirányozza."

Dezertőrök, honvédők és hídvédők. (2001., 02.26. 22:13. Free B92 A Köztársaságok Tanácsa elfogadta az amnesztiatörvényt. )
"A parlamenti vita folyamán az ellenzéki képvisel?k sorra arra mutattak rá, hogy az amnesztiatörvénnyel valójában az albán terroristák részesülnek amnesztiában, továbbá arra, hogy a katonai dezert?rök felel?sségrevonás alóli felmentése kihat majd az ország védelmére.
Mirjana Markovics, a Jugoszláv Baloldal igazgatóságának elnöke az amnesztiatörvény kapcsán többek között elmondta: „E törvény elfogadásával a szerb nép lemond arról a jogáról, hogy védelmezhesse szabadságát. Kénytelen lesz hallgatni az ellenség el?tt, olyan helyzetbe kerül majd, hogy az országa ellen fellép? agresszorokat olyan polgárokként kezeli, akiknek élete fontosabb, mint a haza véd?inek és felszabadítóinak élete. Minden szavazat, melyet e törvény elfogadására adnak le, hozzájárul a nemzeti gyalázathoz” -- értékelte Markovics, Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök felesége."
Az ellenzéki vádakra válaszolva Zoran Sami szövetségi közlekedésügyi miniszter, az SZDE képvisel?je hangsúlyozta: a kormány törvényjavaslata nem részesíti amnesztiában a
terroristákat: „Ezt nem tenné meg egyetlen normális állam sem” -- mondta Sami, majd megindokolta, miért kell felmenteni a további b?nvádi eljárás alól 28 000 dezert?rt: „Ebben a pillanatban ez az igazság és a jogszer?ség aktusa, mert 1992-t?l 1999-ig mindig ugyanazok a gyerekek véreztek, míg más gyerekek sohasem ontották vérüket. Ezek a »más gyerekek« 1999-ben Bambilandot építettek, kávézóikat ?rizték, meg a hidakat, akkor, amikor senki sem támadta azokat. Az id? alatt a többiek háborúban voltak. Ezért mondom, hogy egy ilyen törvény valójában az igazság aktusa” -- szögezte le Sami."
 

BACK