Az Erőszakellenes Fórum a Moszkva téri szurkálásról


Május 8-án karddal átszúrtak egy fiút a Moszkva téren egy buszban. A barbár tettet egy -ruházatáról és felszereléséről ítélve -militáns csoport egyik tagja követte el.

Joggal vetődik fel a szörnyű cselekedet közvetlen elkövetőjén kívül a közvetett felelősség kérdése, illetve, hogy mit lehetne tenni a hasonló borzalmak megelőzésére.

Véleményünk szerint az erőszakkultusz is felelős e bűntettben, és keresni kellene az erőszakkultusz, a fegyverkultusz, a militarista hagyományápolás visszaszorításának lehetőségeit a médiában, valamint a közgondolkodásban.

Közvetett felelősséget látunk a fegyvertartásra, fegyverviselésre vonatkozó jogszabályokban, valamint a jogalkalmazásban. Már sokszor kértük: minden fegyver legyen nyilvántartva. Jelentősen megkönnyítette volna a felderítést, ha a szamurájkardokról nyilvántartást vezetnének. Sőt, igen valószínű, hogy sok bűncselekmény megelőzhető lenne, ha a fegyver tulajdonosa tudná: fegyverének adatai és személyes adatai nyilvántartásban vannak. Természetesen elvárható lenne, hogy a nyilvántartás költségeit ne az állam, hanem a fegyverek gyártói, forgalmazói, tulajdonosai fedezzék.

Akik a polgári jogokat féltenék e nyilvántartástól, azok figyelmét felhívjuk, hogy a nyilvántartás egyáltalán nem szokatlan, pl. ingatlan vagy gépkocsi vásárlása esetén is vezetnek nyilvántartást. Másrészt, nem kötelező fegyvert vásárolni, de aki ilyet vásárol, attól minimálisan elvárható, hogy adja hozzá nevét, adatait.

Még fontosabb lenne, hogy minden fegyver engedélyköteles legyen. Ne juthassanak fegyverekhez olyanok, akik kezében a fegyver várhatólag tragédiákhoz vezet.

A jelen eset is alátámasztja azt az elterjedt véleményt, hogy a hatóságok nem szankcionálják kellőképpen a fegyvertartási, fegyverviselési szabályok megsértését, nem lépnek fel elég keményen az illegális fegyvertartás, fegyverviselés ellen. Nem mernének éles kardokkal nyíltan parádézni militáns csoportok, ha a hatóságok szigorúan büntetnék a meglevő jogszabályok megsértését.

Budapest 2005-05-23
Erőszakellenes Fórum
Farkas Henrik szóvivő /Tel.: 3856788/
http://www.c3.hu/%7Efarkashe/eef/index.html
farkashe@c3.hu