2000.04.24

Farkas Henrik: Kétarcú stratégia

Rövidítve megjelent: Népszava

Kapkodhatja a fejét a külföldi hírszerző vagy a belföldi állampolgár, ha azt akarja kifürkészni: mi is az éppen aktuális hivatalos álláspont a hadkötelezettség, vagy a könnyebben érthető és hatásosabb kifejezéssel kényszersorozás jövőjéről. A politikai vita frontjáról küldött hadijelentésekből álljon itt egy kis csokor:

2000.03.08. MAGYAR HÍRLAP:Tartalékosok váltanák fel a sorállományt.
"Egy rövid alapkiképzésből, majd rendszeres, néhány napos vagy hetes tartalékos-gyakorlatból állna a katonai szolgálat - szerepel a Fidesz hosszú távú terveiben.”
Magyar Hírlap. 0324, Haszán Zoltán: Kormányfői vétó a Fidesz-frakciónak) " A Fidesz-frakció elnöksége igen, a kormány azonban nem támogatja a Magyar Honvédség professzionális haderővé történő átalakításáról szóló képviselői indítványt.”
2000.03.28. MTI: Orbán Viktor a kormányülés utáni tájékoztatón.
“- Nincs egyetértés a kormányon belül a kötelező sorkatonai szolgálat fenntartását illetően - közölte Orbán Viktor az erre vonatkozó kérdésre válaszolva.”

Az utóbbi tudósítás okozta nekem a legtöbb fejfájást. Hiszen korábban a honvédelem kulcskérdéseiben teljes volt a konszenzus, már ami a parlamentet illeti, a népet legfeljebb csak félretájékoztatták, de meg nem kérdezték. Most viszont már a hatalom centrumában, a kormányban is viták vannak. Vajon kik lehettek azok a miniszterek, akik az egyet nem értést előidézték. Próbáltam elképzelni Katona Kálmánt vagy Pepó Pált, amint kemény elszánással hozzászólnak a vitához, valhogy ilyesformán: ők ugyan mindig is a konszenzust keresték, de most a szívükre kell hallgatniuk, és így nem érthetnek egyet. Próbálkozásom nem járt sikerrel, így inkább beletörődtem abba, hogy az egyet nem értők kiléte rejtély marad előttem. A FIDESZ -Magyar Polgári Párt és a kormányfő közötti nézeteltérés mechanizmusának, részleteinek elképzelésére már kísérletet sem tettem, ehhez még egy szürrealista festő képzelőtehetsége is kicsinek bizonyulna.

Bizony, nincs könnyű helyzetben a kormányfő vezette kormány. Mert az egyre ismétlődő NATO-kritikák miatt önbizalmat sugárzó helyzetjelentéseket nem lehet kiadni. Sőt, az önmarcangolás nemes hagyományaira építve a Honvédelmi Minisztérium államtitkárai egybehangzóan megállapították, hogy nincs egy ütőképes dandárunk.

Tehát valamit tenni kell, ezt várja tőlünk a NATO és a haza. Fordulatra van szükség a hadügyben, vagy legalábbis a vezető kormánypárt bevált stílusához jobban igazodó félfordulatra. Ráadásul kétarcúra, olyanra, ami egyik arcát a NATO-szakértők valamint az agyhártyagyulladás-járvány és az SZDSZ-kampány által megzavarodott-félrevezetett hazai közvélemény felé, a másikat pedig a szuronyok, vitézek és a katonaviselt férfiakkal bálbajáró hajdanvolt falusi lányok iránti nosztalgiázásba mélyedt koalíciós partner felé mutatja. A kettős követelménynek való megfelelés görcsös erőlködéséből született meg a kényszernemzetőrség eszméje. Amit édesszülői szívesen hasonlítanak az amerikai és az angol nemzeti gárdákhoz. Ám eltérően az Atlanti-óceáni hatalmak gyakorlatától, a tervezett magyar nemzetőrségben a hazafiság megfelelő szintjét a kényszersorozás és a neojutasi tiszthelyettesek garantálnák. Az önkéntesség luxusát ugyanis, ahogy már Király Béla is megmondta, csak idős, érett, gazdag demokráciák engedhetik meg maguknak.

Az általános hadkötelezettség kiváltását pontosabban inkább csak átnevezésát szolgáló hadiintézmény csak távlati cél. Nem szabad elsietni: a tervek szerint még maradna a soozás mai formájában és néven vagy 10-15 évig. Azért kell azonban már most beszélni róla, hogy világos legyen: a kormány hosszú távban gondolkodik, keresi a “kommpromisszumos” megoldásokat. A mérsékeltebb balliberális ellenzéki erőkre hatott is a kormány rugalmas haderőreform-politikája: az MSZP aláírta a hatpártiból ötpártira redukálódott koncepciót. Noha ez a koncepció nem tartalmazza az önkéntes haderőre való áttérés egyértelmű elhatározását, azaz azt a követelményt, amelyhez az MSZP még néhány hete is ragaszkodott.

Ám még ez a kompromisszumnak csak erős túlzással nevezhető sorozásfenntartó elképzelésre is vétót mondott a kormányfő. Gyanítom, hogy ez a vétó még nem a végső, inkább csak alkupozíció-foglalás, legalább lesz miből engedni, ha a helyzet úgy kívánja.

A kétarcúság nemcsak a stratégiai tervek sajátja, állandóan jelen van az érvelésben is. A kormánypárti érvelés döntően két pilléren nyugszik. Az egyik: az önkéntes haderőre való áttéréshez nincs elég pénz. A másik: a sorkatonaságnak fontos szerepe van a fiatalok hazafias nevelésében, és az állampolgárok személyes részvétele a honvédelemben olyan érték, amihez ragaszkodni kell. A két érv együtt sok: üti egymást. Ha ugyanis a sorkatonaság döntően pozitív, akkor felesleges arról elmélkedni, hogy nincs elég pénz az eltörlésére. Ha viszont a sorkatonaság döntően negatív, akkor annak esetleges pozitív elemei sem igazolhatják létjogosultságát. A pénzhiány - legalábbis elvben - időleges, míg a hazafiság, az aktív hazaszeretet időtlenségét ma senki sem merné kétségbe vonni. Az utóbbira való hivatkozás tehát nemcsak a következő 10-15 évben, hanem örökre igazolhatja a sorozás fenntartását.

Ha a két érv sorrendjét felcseréljük, akkor egy közismertebb sémához jutunk: savanyú a szőlő (hivatásos haderő), mert nincs (drága).

A két érvben azért mégis van valami közös. Az az elképzelés, hogy kényszersorozással ma hazánkban hazafiságra lehet nevelni sorköteles fiatalokat ugyanúgy cinikus és alaptalan, mint a kényszermunka olcsóságának emlegetése.

BACK