Eklektika logo

EKLEKTIKA KLUB

Tandori Dezső
Egy vénbudapesti emlékeiből

AZ ÉN MOSZKVA TÉREIM, ÍGY, RÉGIESEN

Így, s hogyan is? mostanság, történetesen a Moszkvát nem nagyon érintve, gyalog megyek ki akár a Dózsa György útig is, mondom, nem gond, lakásunktól az Attila fiú. Az iskola. De valamikor ez villamos táv volt, az Alagút a Petőfi gimié lett, akkor is főleg a Váralja utca, cigivel, az volt az útvonal, jó magányos, villamossal - féltem, az akkor még nyitott peronról kanyarban ki ne bukjam, agyalapi törés volt a rémszó épp -, létezett a 63-as, a 18-as, de nem mertem ugrani, a kicsiny-alagút előtt, a lejtmenetben, nem csak felső-gimnazista koromban léptem az elit-kopott, kommersz-választékosilag lecsúszottak táborába, lásd: egyetem után iparitanuló-otthoni portás-nevelőtanár-féle...szépen vissza-ballagtam a Moszkváról a suliig. A téren virágot árultak. Újságot ritkán vettem, nem volt pénzem. A 80-as években Jaruzelski puccsát a Moszkván hallottam. Voltak kocsmáim, ez a messze múlt, de a tér sarkának megannyi pincéje a kocsmám volt. Érdekes, a tér közepén semmi. Mészöly Miklóstól tanultam ilyen kultúrát, Szekszárd felé utazgatva s haza: a pince! Nem a presszó - büfé/mekdonáld. A McDonald's ma is csak Bécsben evőhelyem, Londonban nem, Párizsban is alig, német földön soha. A Moszkván sokat jártam át, amikor még volt arra pénz, taxival is. Egyszer a 6-os elé léptem, elgondolkoztomban. Kovács Gyurika nagy Moszkvás galeris volt 1956 táján. Meghalt ő? Intelligens srác volt a Gyurika, rettentő vagány. Nem nagyon ismertem a tér személyi állományát. A kocsmáim is személytelenek voltak erre. Másutt nem. 1993 tavasza óta csak vizelni megyek be presszóba, kávéra se másképp. De 1980-valahányban a Majorban aludtam el altató és rum hatására, bevittek a Moszkva téren át (a Forradalmi Ezred emberei, ah) a Róbertre. Hazajövet megittam másnap reggel egy felest a Holdban, aztán taxi. Mondom, akkor még. Ma csak gyalog. Kérdeztem a sofőrt, mi újság a világban? Mondta, valami Gorbacsov, nagy antialkoholista lett az elnök. Ennyit Moszkvaügyemben. Egy Gorby nevű lovon egyszer vesztettem 1 fontot.

[Főoldal] [Tartalomjegyzék]